Pokol - A VÉGTELENÍTETT ELVONÓKÚRA

Sokak számára az egyik legérthetetlenebb dolog, hogy hogyan küldhet egy szerető Isten a pokolra embereket, oda, "ahol - Jézus szavaival élve - a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki".

Nem gyakori beszédtéma ez a keresztények között, kényelmetlen volta miatt kerülni szoktuk. Ha viszont nem-keresztények szögezik nekünk a kérdést, máris megkerülhetetlenné válik. A példázatok vagy hasonlatok gyakran segítenek megérteni dolgokat. Így volt nekem ez a végtelenített elvonókúra metafora is.

Gondoljunk bele, hogy amikor a drogos az elvonóba kerül, akkor óriási fajdalmai vannak, mert valami olyan dologról kell leszoknia, amit nagyon megszeretett. Az az örömfajta, amit a drog miatt rendszeresen átélt, igazából soha nem járt neki, soha nem volt a normális élet része. Az egy kierőszakolt örömfajta volt, amellyel a testét kizsigerelte és tönkretette. Ezzel együtt rendszeresen nagy örömet okozott neki a szer, ami egy ellenállhatatlan, mindent elsöprő szükséggé terebélyesedett. Ezért is hiányzik már észvesztően, amikor elvonják tőle.

Hozzászokott az ember is itt a földön Isten jóságához. Minden pillanatban élvezzük, hogy Ő felhozza a napját jókra és gonoszokra egyaránt, élvezzük az egészséget, a látványt, az ízeket, szagokat, illatokat, érintéseket, és mindenféle jó érzéseket; érdekes, ámulatra késztető eseményeket, a kíváncsiságunkat kielégítő információkat. És mindezek naponta százezrével érnek el minket és erősítik bennünk a tudatot, hogy élni JÓ DOLOG!!!

Sőt még a bűn is ad valamilyen örömet az eltorzult embernek. De amikor vége a földi életnek, akkor Isten kivonja az összes jót a világból és semmi sem marad, ami élvezhető, ami érdekes, ami akármennyire jónak nevezhető lenne. Olyan ez, mint mikor látunk egy narancsot egy tálon, aztán a következő pillanatban már egy teljesen aszott narancsot találunk a helyén. Ugyanis egy szempillantás alatt minden víz kivonódik belőle és egy pici kővé zsugorodik ott a szemünk előtt.

Az ember egy Isten nélküli pici szörnnyé zsugorodik. Mi is maradhatna belőle, ha Isten minden jót kivont a lényéből??? (Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna? -1Kor 4:7)

Az élet, amit kaptunk, nem a miénk. Gazdálkodásra kaptuk és ezért vissza kell adnunk, annak, aki adta. A mi életünk NEM ÉRTÜNK VAN, hanem egy nálunk nagyobbért, Istenért. Úgy kell gazdálkodnunk az élettel, hogy az a legnagyobb hasznot hajtsa annak, akitől kaptuk. Az élet megléte tehát nem választható szét, annak céljától. Mindent vagy semmit alapon veszthetjük el vagy nyerhetjük meg, ahogy a Példabeszédekben mondja az Írás: "Aki megnyert engem, nyert életet, és kegyelmet nyer az ÚRtól. De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik. "(Péld 8: 35 - 36).

Az a borzasztó a pokolban, hogy egyedül minket lehet hibáztatni érte! Akinek nem kell az élet, az a halált választja, nincs középút. Ráadásul ez egy végtelenített elvonókúra, a pokol egyre szörnyűbb hely lesz. Mert ahogy telik, az ott soha el nem múló idő, az úgy telik majd, mintha tényleg egyre több percből állna az óra, és egyre több másodpercből a perc...

Ha még nem tetted, kérlek békülj ki Istennel, amíg teheted!