Megérthetjük-e Isten útjait?

---------------------------------------------------------------------------------

Volt egyszer egy öreg remete, aki Isten útjai ellen sokat zúgolódott..Történt.azonban,.hogy álmot látott, és az teljesen lecsillapította. Íme.az.álom: Meglátogatta.őt valaki, aki azt mondta, hogy őt Isten küldte hozzá, és hívta: menjen vele! Egy házhoz értek, ahol barátságosan fogadták őket, sőt a házigazda ezt mondta nekik:

– Ma nagy nap van, azért maradjatok itt vacsorára! Ellenségem megbékült velem, és ennek a pecsétjeként ezt az aranykelyhet küldte...

Másnap tovább mentek, és a remete megütközve látta, hogy útitársa magával vitte a házigazda ajándék aranykelyhét. Felháborodottan éppen szólni akart miatta, amikor az leintette:

– – Hallgass! Ilyenek az Isten útjai!
Nemsokára egy másik házhoz értek. Az a házigazda zsugori volt, kifejezte haragját a nemvárt vendégek láttán, semmi jót nem tett velük.
---------------------------------– – –Tovább kell mennünk – szólt hozzá a remete útitársa, és neki ajándékozta az ellopott aranykelyhet. A remete ezt sem értette, de háborgását az útitárs így csillapította le:
------------------------
-–---– –Hallgass! Nem érted az Isten útjait!
Estére egy férfival találkoztak, aki nyomorult kis háza körül dolgozott volna, és elpanaszolta nekik, hogy szinte üldözi a balsors, nem megy semmire,.bárhogy.igyekszik... --- – Bízzál, Isten megsegít! – mondta neki az álombeli útitársa, és elmenőben fölgyújtotta a házát. Erre már valóban fölháborodott a remete, de újból azt hallotta: ----------------------------------
–– Hallgass! Mit érted te az Isten útjait?!
Végül egy sötét tekintetű, hallgatag emberrel találkoztak, aki csak a kisfiához szólt barátságosan, csak azt szerette. Mégis kérték, kísérje el őket, nem ismerik az utat,.mire.ezt.felelte:
- ----------------------------------------------------------------- – –Nem kísérhetlek el benneteket, de a fiam elmehet veletek a hídig..Vigyázzatok.rá...
- -----------------------------------------------------------–-- – –Isten megőrzi! – válaszolta az útitárs, és elindultak. Amint azonban a hídhoz értek, hirtelen belelökte.a.fiúcskát.a.folyóba...
- ----------------– –Te képmutató ördög! – háborodott föl a remete. – Még talán erre is azt mondanád,.hogy.ezek.az.Isten.útjai!
- ---------------------------------------------
Az útitárs abban a pillanatban fényes angyallá változott, és magyarázatba kezdett:
– Ide figyelj! Az aranykehely mérgezett volt! A barátságos ember életét mentette meg, hogy elvittem tőle! Az a zsugori viszont a halált itta belőle... Az a szegény ember a fölgyújtott háza romjai alatt munkája közben kincset talált, éppen eleget ahhoz, hogy újból talpra álljon... Nos és az az ember, az utolsó? Nagy bűnös volt az, ha a fiát fölnevelte volna, hasonló gonosz, sőt gyilkos lett volna belőle az ő hatására. Viszont az egyetlen gyermek elvesztése a szívét megtörte, bűnbánatra, megtérésre indította, a gyermek viszont jó helyen van! Látod, most bepillantottál az Isten bölcsességébe és igazságosságába. Ne zúgolódj útjai ellen, ha nem érted őket...
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Hát... régen ilyenféle történeteket írtak a mesekönyvekbe, az emberek pedig gyermekkorukban megértettek valamit abból, hogy Isten gondolatai sokkal magasabbak az övéiknél. Őt mi emberek nem érthetjük meg, de ostobaság zúgolódni ellene. És akik hasonló történeteken nőttek föl, azok nem is mondják ki egyhamar a vádló kérdést: „Hogyan nézheti el az Isten...?” Még ha mi nem is találkozunk angyallal, aki mindent töviről hegyire elmagyaráz, olykor sötét életszakaszokon kell átmennünk, és birkóznunk a gondolattal, hogy nem értjük Isten útjait. És bár nem értjük, mégis bízzunk benne!
Ézsaiás könyvében így találjuk ezt:„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útjaitok nem az én útjaim – így szól az ÚR” (Ézsaiás 55,8-9). És magyarázatképpen még azt is hozzáteszi: „mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én.gondolataim.a.ti.gondolataitoknál.”
-------------------------------------------------------------------------------------------------
(ismeretlen szerző)